Július végén kísértük utolsó útjukra nagyszüleimet. Nekik, hozzájuk és a búcsúzóknak írtam ezt a néhány oldalt. A jászdózsai temetőben olvastam fel 2022. július 29-én. Kedves
Már megint nem akarom ezt az egészet. És már megint itt vagyok. A fennsík szélén, a kutyaszaros részen. 30 fok van, nincs rejtekadó árnyas rész.
Ott nőttem fel, ahol égig érnek a fák. Ott, ahol nyaranta déli harangszó után már mindenki a lehúzott redőnyök árnyékában pihent. Ott, ahol nagyanyáim édesbús
Kell egy kis idő, mire megszokja az ember a papucsok ütemes klaffogását. Kliff-klaff, mondják, ahogy a repedező betonhoz csapódnak. A talp pedig engedelmesen tűri, hogy
Főleg Coffeyville-ben, bár igazság szerint, eddig erről nem tudtam. Mint ahogy arról sem, hogy James A. Coffey (1827-1879) tábornokról elnevezett majd tízezres lélekszámú kansasi város
Telik-múlik a karanténba zárt idő, de ahogy tavaszodni kezd, mi is egyre jobban bízunk. Jókedvünkhöz elég néha egy szélfútta, ragyogó napsütéses délelőtt, amit már a
Félre ne érts, nem tőled kérdezem. Mert nagyon is tudom, hogy ilyen kérdéseket nagyon halkan illik feltenni. Az ilyen kérdéstől az ember ugyanis olyan ideges
Komoly kérdésről van szó. Fel is pattantam a kanapéról, hogy leírjam, még a végén elfelejteném. Bár azt, hogy fázik az ember orra a 22 °C
Abban a pillanatban teszem fel magamnak a kérdést, mindig ugyanakkor, mindig ugyanazt, amikor meghallom a dudaszót. Start, üvölti valaki, és a tömeg mozgásba lendül. Mozdul
Motivációs izéket (értsd leveleket) akkor ír az ember, amikor munkát keres. Érdemes lenne egymás mellé tenni néhányat közülük, látni, hogyan leszünk egyik napról a másikra
2021 © Minden jog fenntartva! | Adatvédelmi tájékoztató | Süti szabályzat | Készítette: Szabó Bea és Krancz Laci
