Érintetlen írógépszalag – interjú Szabó Magdával (2004)

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Régi írógép

„Normális dolog, hogy az én koromban hajnali háromkor kelek, hogy hatkor repülőn üljek, útban Hollandia, Németország vagy Párizs felé? Persze embert jobban ott nem szerethetnek. Mondtam is a múltkor a német kiadómnak, ne szeressenek engem tönkre!”

A fogadószobában minden olyan, mintha rég nem látott ismerőst készülnének megvendégelni. A falakról festmények – nagyapák, nagynénik, piros arcú keresztanyák tekintete követi minden mozdulatomat. Csend van, megnyugtató csend. — Isten hozott, mit ácsorogsz, miért nem ülsz már le? — pirít rám szelíden Magda, aztán velem szemben a kanapéra dől le. — Ne haragudj, a fürdőkádból ugrottam ki, nem láthatsz az igazi formámban. Fáradt vagyok, törődött, este jöttünk haza a keresztfiammal Hollandiából.

Őszölt?
— Úgy érted, nyaraltam-e ősszel? Nem, a Magyar Ház megnyitójára hívtak el, én meg mentem. De ez a mostani kirándulás nagyon elfárasztott, egy pillanatig nem hagytak egyedül, majd szétszedtek a nagy szeretetükkel.

— Néha nemet is mondhatna.
— Nemet nem mondhatok, mert vannak olyan kötelezettségeim, amelyeket ugyan nem vállaltam, de rám mérte őket a sors. Ahogy az olvasók leveleire is válaszolok nap mint nap. Rengeteg levél jön még mindig. Többnyire a magánéleti gondokkal fordulnak hozzám, segítséget remélve. Hogy hagyhatnám válasz nélkül bármelyik levelet? Emlékszem egy régvolt történetre. Kislány voltam, akkor kezdtem el angolul tanulni A magam kis kezdetleges nyelvtudásával nagyon igyekeztem, hogy szép, hibátlan levelet írjak Greta Garbónak. Mert ő volt a kedvencem. A levelet elküldtem, és csak vártam. Vártam hosszú, hosszú hónapokon át, ám az a gyönyörű színésznő még csak egy sorra sem méltatott. Megbántott, kiszerettem belőle. Ha te nem válaszolsz, én már többé nem szeretlek, mondtam ki. Nem szeretném, egy valaki hasonló fájdalmat éljen át, mint én akkor, ezért egyetlen levél sem marad megválaszolatlanul.

“Átmeneti korban élünk”

— Mit csinál az író ezekkel a sorsokkal? Hová teszi őket?
— Az író megrendül, meghatódik ezeken a leveleken. És igyekszik az igazat írni. Nem feltétlenül azt, amit a levél írója várna. Átmeneti korban élünk, amikor nagy szükség van a törődésre. Szükség van arra, hogy valaki meghallgassa a másikat. Hát én teszem, ami a dolgom. Ahogy az én tündérszép anyám tanított rá. Ő volt az, aki életem legfontosabb és legmeghatározóbb filozófiai rendszerébe avatott bele. Így szólt: kislányom, jöhet rád olyan keserves idő, amikor senki nem szeret. Mikor neked kell örömet szerezni másoknak. Gyerekem, legyen hát válságkönyvtárad válogatott könyvekből, amelyek mindig megnyugtatnak. Legyen eldugva egy doboz válságcsemegéd a rossz napokra. És mivel gyerekkorodtól kezdve írógépen írsz, legyen egy friss, érintetlen gépszalagod.

Életem minden fontos szereplőjének van a tudatom mélyén valami hívószava, amelynek hallásakor vagy olvasásakor személy áll a fogalom mögé.”

— Egy pillanat. Magdát millióan szeretik, könyvei meghatározó irodalmi élményeket adtak. Nem lehet hát bánatos.
— Nem is. Persze hogy érzem a szeretetet. Néha szinte tönkreszeretnek. Különben sem vagyok soha egyedül. Akkor se, ha véletlenül nem ül nálam senki, se az ajtóm előtt, se a szobában. Körülöttem mindig itt vannak a szeretteim is. Ők, akik valójában már mind elmentek. Az én halottaim soha nem kellemetlenkednek, hanem üzennek. A múltkor a férjemmel álmodtam, erre másnap az egyik lapban megjelent egy fotó. Egy olyan kép, amely csak nekem és neki mondott valamit. Tudod, mit szólt a keresztfiam? Higgye, csak higgye, keresztanyám, ha megnyugtatja. Hát én nem hiszem, de tudom, hogy itt vannak.

Így festett az interjú a Hölgyvilágban

— Abigél örök Vitay Georginája, Szerencsi Éva is elment.
Nagyon megrázott a halála. Kint voltam a temetésén, rengeteg fiatal is jött, hogy elkísérje az utolsó útjára. Szerettem azt a lányt, édes, tiszta teremtés volt.

— Olyan Vitay, mint akit Magda megálmodott?
Zsurzs Éva, a film rendezője választotta ki a szerepre. Olyan lányt keresett, akinek az arca hasonlított az én fiatalkori arcomra. Akinek kun szeme volt, két vékony vonással az arcában. Sokkal szebb lány volt, mint én valaha is. Évának megfelelt, én is nagyon megszerettem, nemcsak őt, hanem az egész csapatot.

— Azok a fiatalok, akinek keveset jelenthet Abigél, ők is értő olvasói a könyvnek. Mi hat még ma is Abigél történeteiből?
Ha én azt tudnám! Mi hat A királynő nyakéke című könyvből? Miért érdekel minket a legfiatalabb muskétás sorsa, és miért izgulunk a lányáért? Abigélből azt hiszem, hogy minden hat, leginkább az abigélizmus.

— Az érzelmek, a romantika?
Persze, mi más is?

Régi írógép

— Fontos utazgatásai, társadalmi teendői közepette mikor ír?
Ezt én is szeretném tudni. Az életemben ma már egyetlen bizonyosság van: a bizonytalanság. Délelőtt még nem tudhatom, hogy este mondjuk egy királyi ház hercegével kell-e vacsoráznom, vagy lefekhetek időben.

— Most viccel, ugye? Az előbb is azt mondta a telefonba, tessék, kutyamenhely…
Miért viccelnék? A telefon az más, néha már unom is, ilyenkor mondom például, hogy itt a János Kórház vagy a menhely. De tényleg rengeteg a feladatom. A tavaly Párizsban megkapott Femina-díjjal sok elfoglaltság jár, idén még el kellene utaznom Barcelonába, Stuttgartba, Münchenbe előadást tartani. Tudod, amikor Párizsban kiszólítottak, hogy Madame Szabó,vegye át a legrangosabb francia irodalmi díjat, alig vitt a lábam. Mert az ember, ha tisztességes, elgondolkozik. Hiszen otthon még a klasszikusainkat sem tudtuk igazán értékelni.

Emerenc mit szólt volna a díjhoz? (Emerenc a díjazott könyv, Az Ajtó főhőse, az írónő egykori házvezetőnője)
Nem örült volna, hogy kifecsegem a viselt dolgait. De meg kellett írnom, mert én életemben annyi emberséget és szeretetet nem kaptam senkitől, mint tőle. Ó volt az a nő, aki sokszor nyersen és durván bánt velem, és mégis. Egyszer bejött hozzám. Ültem, néztem a kertbe, és persze az új regényem szerkezetét építettem fel magamban. Gondolkodtam.
“Most mit csinál, csak nem könyvet ír fejben? kérdezte.
De, eltalálta.
Szerintem meg nem. A férjén gondolkodik, és várja, hogy visszajöjjön, mert egymás nélkül nem tudnak élni és meghalni sem.
Hát várom, na és?
— Na, ne bosszantson már fel ilyesmikkel” mondta, és becsapta maga mögött az ajtót. Hát ilyen ember volt. Ha lehetne, őt újra megírnám.

Helyette itt a Für Elise, az önéletrajzi regény folytatása. Mikor olvashatjuk?
Ne gyere már te is ezzel! Lassan írok? Igen. És sokat javítok. Mit vársz egy ilyen korú nőtöl?
Mondjuk, hogy Párizsból hozatja a kosztümjeit…
De a városomban, Debrecenben is varrnak nekem…

— Szóval mikor lesz folytatás?
Igyekszem. Tudod, azt is kérdem a Jóistentől, mennyi van még nekem hátra. Valamiért nem felel Lehet, hogy iparkodnom kell. De addig még eljöhetnél beszélgetni. Csak jó előre szólj ide, mert egyáltalán nem biztos, hogy itthon találsz.

Szabó Magda Kossuth-díjas írónő 2007. november 19-én hunyt el, 90 éves korában. A vele készített interjúm 2004 novemberében jelent meg a Hölgyvilág című hetilapban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Olvasnál még?

Jelen időben

Újrahangolva

Már megint nem akarom ezt az egészet. És már megint itt vagyok. A fennsík szélén, a kutyaszaros részen. 30 fok van, nincs rejtekadó árnyas rész.

Tovább olvasom »
Jelen időben

Recept bőrkötésben

Ott nőttem fel, ahol égig érnek a fák. Ott, ahol nyaranta déli harangszó után már mindenki a lehúzott redőnyök árnyékában pihent. Ott, ahol nagyanyáim édesbús

Tovább olvasom »
Film

A Sötét helyekről

Nem könnyű film, most szólok. Nyugodt lélekkel kell(ene) nekiülni, meg még ráadásul Charlize Theron is adott hozzá, akihez engem nem fűz szimpátia, szemernyi sem. De

Tovább olvasom »