A norvég Notting Hill

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: email
Szerelem

Az ember tévedhet. Mondhatja, hogy ugyan már, mit is sejtenének a szőke, kék szemű norvégok a romantikus komédiáról? Na, kérem, ez itt maga a tévedés. A Mirakle című film a mi új Notting Hillünk. Már azoké, akik a valóságos csodákban is képesek hinni, nemcsak Julia Roberts mosolyában.

Az úgy volt, hogy a kisebbik gyereknek szülői értekezlete volt. Több ilyet végigültem már, nemcsak virtualice (lévén, már ő is 19 éves), és nem kicsit ódzkodtam a mostanitól. De nem sorolom tovább, a lényeg, hogy ott ragadtam a gyerek szobájában, az ő asztala és sérthetetlen szentsége, a gépe előtt. Viszont eléggé el nem ítélhető módon megosztottam a figyelmem Sz. tanár úr és a Netflix kincsesbányája között. Ekkor találtam rá a csodára, azaz a Mirakelre. De még legalább 20 perc volt hátra szülőiből.

Felnőtt vagyok, nem vacakolok, gondoltam, csak kibírom

Ezért aztán csak öt percig néztem bele, bár itt nem volt előzetes, nem foglalta össze senki a legjobb jeleneteket, így megtekintettem a norvég hóesésben ballagó, kissé zaklatott tekintetű Karstent, és egyből láttam, ő lesz az én emberem. Akkor pedig még nem sejtettem, (hogy békaemberekkel fogok találkozni (sic!), hogy két estére is megpecsételődik a sorsom. Mert a megözvegyült Karsten világából nehéz szabadulni, eléggé valóságos és vaskos romantika, amit ránk mér a kis (talán oslói) étkezdéjéből, meg a latyakos télből és egy kátyúból.

A kátyú ott lapul nem messze az étkezdétől, és valami furcsa

fintornak köszönhetően Kartsen gyakran részesül az áldásból, amivel a kátyúba becsúszó autók részesítik. Az utolsó esetben pedig pont kerül az életére, egy jómódú, bundás hölgy kérne elnézést a fröcskölésért, de Karsten teljesen bekattan, kiabál. A szőke nő pedig mosolyog, mi mást is láthatna az ázott fickóban, mint egy félrecsúszott bohócot. Bohócot, aki még a szétázott papírzacskóból is elveszíti a zsemlyéket.
Ennyit engedélyeztem magamnak elsőre, még tartott a szülői értekezlet, mikor visszatértem a ki tudja hogyan alakuló érettségi témaköréhez. De aztán ennek is vége lett, elköszöntünk, és én maradtam, ahol voltam, a gyerek asztalánál, mert már pörgött is tovább a mozi.

És akkor valami olyasmi történt,

amiről eleinte ostobán azt hittem, figurák mindjárt elveszítik az egyensúlyt a giccses romantika és a kedvesen megbicsaklott világ között, amelynek szereplői a maguk esendőségőben szerethetők. De megint tévedtem, és ezt külön köszönöm Thomas Kaiser rendezőnek, mert kétségtelenül ő a fő bűvész, neki köszönhetőek azok a tizedmásodpernyi villanások, amelyek helyre pofozzák az embert, mielőtt a habos romantika elnyelné. Ezért ismerkedünk hát meg Karsten norvégmintás pulóvert viselő bátyjával, aki annyira remekül tanítja középiskolai diákjait, hogy csak jelest tud nekik adni…., ezért látjuk főhősünket izomsorvadásban szenvedő unokaöccse ágya mellett, akiknek esténként ő mesél, és ezért ismerjük meg a szingli Saraht, aki elképesztő pimaszsággal viseli magán a világ összes színét, hogy képes legyen elviselni az életet, valamint ezért láthatjuk a tolókocsiba kényszerült meleg Kjellt, aki sérülése előtt rendőr volt, nem beszélve a kényszeres Arnoldról, aki minden áldott nap szinte percre pontosan érkezik az étkezdébe, saját asztallal bír, és örökké gondja van a kés tisztaságával… Ezt a csapatot terelgeti az ugyancsak sérült Karsten, akit otthon már csak egy macska várja.

Ide lép be, ha tetszik, csöppen bele

az Amerikából hazatért milliomos üzletasszony, Victoria Eek. Igen, jól sejtitek, ő az, aki lefröcsköli a mi norvég Hugh Grantünket, akinek tulajdonképpen elképzelése sincs arról, ki is az az újságok címlapjáról rámosolyogó nő. Így aztán Karsten joggal utasítja vissza a nő ajándékát, a csokor liliomot és a borítékba zárt készpénzt, kárpótlásul a fröcskölős incidensért. Hogy mi viszi később mégis Karsten étkezdéjébe a nőt, nem tudni, talán a lelkiismeretét szeretné valahogy tisztára törölgetni, mindenesetre ott lesz. A kávéfőző meg épp elromlik, Karsten dühös, borzos és kialvatlan, Victoria meg azt az asztalt foglalja el, amely mindig is Arnoldé. Borítékolható a későbbi szenvedély, mert ekkor Karstenben még a düh fortyog.

Victoria azonban kitartó,

vonzza valami a kellemetlenül őszinte pasiban, pedig ellentétek, társadalmi és lelkismereti, jócskán feszülnek köztük. Két olyan különböző világ találkozik általuk, amiből sok jó nem sülhet ki. Lesz hó és könny is bőségesen, bár igazság szerint nem a szerelem kócos kis romantikája miatt. Sokkal fájóbbak lesznek majd azok a könnyek, mint ahogy számítanánk rá. Mert ebben a filmben sok mindenki veszít – rettenetesen sok mindent. És ami nyerhető, az sem lesz könnyű ajándék. Egész egyszerűen azért, mert nem más az, mint az élet. Ami mindannyiunk számára olyan küzdelmes, néha olyan gyötrelmes, máskor pedig olyan felemelő és bátorságot adó, mint ez a film. És ettől nagyon szép vallomás a Mirakel. Hétköznapi csoda, amiben hinnünk kell.
Mindannyiunknak.

Mirakel (2006) – 105 perc
norvég romantikus film
szereplők: Christian Skolmen, Eva Röse, Cecile A. Mosli
forgatókönyv: Geir Meum Olsen
rendezte: Thomas Kaiser
Hol láthatod: Netflix

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Olvasnál még?

Jelen időben

Újrahangolva

Már megint nem akarom ezt az egészet. És már megint itt vagyok. A fennsík szélén, a kutyaszaros részen. 30 fok van, nincs rejtekadó árnyas rész.

Tovább olvasom »
Jelen időben

Recept bőrkötésben

Ott nőttem fel, ahol égig érnek a fák. Ott, ahol nyaranta déli harangszó után már mindenki a lehúzott redőnyök árnyékában pihent. Ott, ahol nagyanyáim édesbús

Tovább olvasom »
Film

A Sötét helyekről

Nem könnyű film, most szólok. Nyugodt lélekkel kell(ene) nekiülni, meg még ráadásul Charlize Theron is adott hozzá, akihez engem nem fűz szimpátia, szemernyi sem. De

Tovább olvasom »
Jelen időben

Kliff-klaff, a tenger

Kell egy kis idő, mire megszokja az ember a papucsok ütemes klaffogását. Kliff-klaff, mondják, ahogy a repedező betonhoz csapódnak. A talp pedig engedelmesen tűri, hogy

Tovább olvasom »