Motivációs izéket (értsd leveleket) akkor ír az ember, amikor munkát keres. Érdemes lenne egymás mellé tenni néhányat közülük, látni, hogyan leszünk egyik napról a másikra a Marsra induló tudományos csapat pr felelőséből feladatorientált, megbízható, gyerekekhez értő nevelőnő. De ez csak egy példa. És persze nem rólam szól. Ezt a motivációs íráskát azon nyomós okból teszem közzé, hogy egyszer szépen valaki megtaláljon valamilyen értelmes, kreativitást, írói hajlandóságot igénylő munkával.
Így szól hát a hivatalosnak tűnő levél
Ez lenne az a pár sor, amelyben elmesélem, hogy történt, amikor az ősidőkben szabadúszóként igent mondtam egy reklámügynökség felkérésére.
Ha van valami, amit egy újságíró utál, az a pr cikk. Részben azért, mert a saleses (régebben hirdetésszervező) a tőle telhető legnagyobb izgalommal vázolja többnyire három szóban, hogy miről is kellene szólnia a megrendelő kívánta tartalomnak, majd elviharzik. Az újságíró meg marad a gép előtt, vállán a szárnyasbetétek, a koleszterinszintet csökkentő valamik, terhével. És a világ összes fájdalmával, hogy ezt neki 2000 karakterben kell abszolválnia.
Szóval ezért mondtam kapásból nemet a kétezres évek közepén az egyik menő hazai ügynökség pr igazgatójának, aki épp megpróbált levadászni. Aztán – nyilván a hiúság szólt közbe – végül mégis elmentem egy megbeszélésre. Az a bizonyos pr igazgató pedig váltig állította, hogy az kell, amit tudok. Jól megírt cikkek a sárgarépáról, a margarinról, a ritka betegségekről, és időnként a majonézről is. (Meg egy csomó minden másról, de azt eléggé el nem ítélhető módon akkor elhallgatta.)
Így kezdtem hát bele szkeptikusan, ám szigorú munkamorállal az ügynökséggel való munkába. Másfél évig dolgoztunk együtt – a megrendelők, az ügynökség és végül az én legnagyobb megelégedésemre is. (A kényszerű szakítást az élet szülte: az ügynökség megszűnt, beolvadt, felnégyelődött.)
Az újságíró (értsd én) pedig megtanulta, az, hogy előre meghatározott igények szerint kell írni, nem feltétlenül egyenlő az írás halálával. Mondjuk, egy kicsit igen, de csak kicsit. És a kis halál, az olyan szimpla dolog, szinte meg sem történik. Csak úgy van. Lebeg. Szóval, ha íráshoz keresnél valakit, célszerűen pont engem, ki ne hagyd ezt a linket.