Motivációs írás annak, aki épp engem keres

Fotó: Famir Bouaked/Unspalsh

Motivációs izéket (értsd leveleket) akkor ír az ember, amikor munkát keres. Érdemes lenne egymás mellé tenni néhányat közülük, látni, hogyan leszünk egyik napról a másikra a Marsra induló tudományos csapat pr felelőséből feladatorientált, megbízható, gyerekekhez értő nevelőnő. De ez csak egy példa. És persze nem rólam szól. Ezt a motivációs íráskát azon nyomós okból teszem közzé, hogy egyszer szépen valaki megtaláljon valamilyen értelmes, kreativitást, írói hajlandóságot igénylő munkával.

Így szól hát a hivatalosnak tűnő levél

Ez lenne az a pár sor, amelyben elmesélem, hogy történt, amikor az ősidőkben szabadúszóként igent mondtam egy reklámügynökség felkérésére.

Ha van valami, amit egy újságíró utál, az a pr cikk. Részben azért, mert a saleses (régebben hirdetésszervező) a tőle telhető legnagyobb izgalommal vázolja többnyire három szóban, hogy miről is kellene szólnia a megrendelő kívánta tartalomnak, majd elviharzik. Az újságíró meg marad a gép előtt, vállán a szárnyasbetétek, a koleszterinszintet csökkentő valamik, terhével. És a világ összes fájdalmával, hogy ezt neki 2000 karakterben kell abszolválnia.

Szóval ezért mondtam kapásból nemet a kétezres évek közepén az egyik menő hazai ügynökség pr igazgatójának, aki épp megpróbált levadászni. Aztán – nyilván a hiúság szólt közbe – végül mégis elmentem egy megbeszélésre. Az a bizonyos pr igazgató pedig váltig állította, hogy az kell, amit tudok. Jól megírt cikkek a sárgarépáról, a margarinról, a ritka betegségekről, és időnként a majonézről is. (Meg egy csomó minden másról, de azt eléggé el nem ítélhető módon akkor elhallgatta.)

Így kezdtem hát bele szkeptikusan, ám szigorú munkamorállal az ügynökséggel való munkába. Másfél évig dolgoztunk együtt – a megrendelők, az ügynökség és végül az én legnagyobb megelégedésemre is. (A kényszerű szakítást az élet szülte: az ügynökség megszűnt, beolvadt, felnégyelődött.)

Az újságíró (értsd én) pedig megtanulta, az, hogy előre meghatározott igények szerint kell írni, nem feltétlenül egyenlő az írás halálával. Mondjuk, egy kicsit igen, de csak kicsit. És a kis halál, az olyan szimpla dolog, szinte meg sem történik. Csak úgy van. Lebeg.  Szóval, ha íráshoz keresnél valakit, célszerűen pont engem, ki ne hagyd ezt a linket. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Olvasnál még?

Jelen időben

Nagyi, Tati…

Július végén kísértük utolsó útjukra nagyszüleimet. Nekik, hozzájuk és a búcsúzóknak írtam ezt a néhány oldalt. A jászdózsai temetőben olvastam fel 2022. július 29-én. Kedves

Tovább olvasom »
Jelen időben

Újrahangolva

Már megint nem akarom ezt az egészet. És már megint itt vagyok. A fennsík szélén, a kutyaszaros részen. 30 fok van, nincs rejtekadó árnyas rész.

Tovább olvasom »
Jelen időben

Recept bőrkötésben

Ott nőttem fel, ahol égig érnek a fák. Ott, ahol nyaranta déli harangszó után már mindenki a lehúzott redőnyök árnyékában pihent. Ott, ahol nagyanyáim édesbús

Tovább olvasom »
Film

A Sötét helyekről

Nem könnyű film, most szólok. Nyugodt lélekkel kell(ene) nekiülni, meg még ráadásul Charlize Theron is adott hozzá, akihez engem nem fűz szimpátia, szemernyi sem. De

Tovább olvasom »